Pénteken ítélet születhet a „röszkei zavargók” bűnperében Szegeden. A külföldieket tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott megsértésével vádolják. Közülük három súlyosan beteg szíriai embert Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje védi. Ő számol be a történtekről és a várható fejleményekről.
Mi is történt pontosan Röszkén tavaly szeptember 16-án?
Ahogy a video-felvételek és vallomások alapján látom, az eseménysort két részre lehet osztani. Az egyik maga a tömegzavargás, a másik a tömegoszlatás. A tisztánlátásban mindenkit nagyban segített volna, ha az egész rendőri intézkedésfolyamatot korrekten kivizsgálják. Csakhogy már rögtön az események után a főkapitány kijelentette, hogy a rendőrségnél semmi problémát nem lát, az intézkedés mindenben szakszerű és jogszerű volt. A Helsinki Bizottság az ombudsmannál indítványozta a számtalan sérüléssel járó akció kivizsgálását, de kérésünket elutasították.
Mennyire fontosak az események szempontjából az egy nappal korábban beállt jogi változások?
Meghatározóak. 2015. szeptember 15-én állt fel a jogi határzár és vált büntetendővé a fizikai határzár megsértése. A menekülők ezekről a kulcsfontosságú változásokról alig tudhattak valamit. Egy nappal korábban még át lehetett jönni, de 15-étől már nem lehetett úgy átmenni a határzáron, hogy az ne lenne bűncselekmény. Fontos körülmény az is, hogy a Röszke 1-es határátkelőnél a rendőrök még aznap is átengedtek néhány tucat menekülőt. Amikor ott is megszűnt a lehetőség, a két kapu előtt végképp feltorlódott a sok-sok száz fős tömeg, köztük gyerekek, öregek és betegek. Ki közelebb volt, ki kicsit messzebb. Nőtt a feszültség, mert a tömeg semmit nem tudott arról, miért nem lehet az, ami néhány órája még simán ment. A magyar államra és szerveire sohasem volt jellemző, hogy interkulturális mediáció segítségével korrekten tájékoztassa a külföldieket. Pedig ha megteszik, megelőzhetővé vált volna a zavargás.
„De a törvények ismeretének hiánya nem mentesít a felelősség alól.”
Tiszta sor. Csakhogy a közvetlen előzmények és a tájékoztatás hiánya miatt a tömeg okkal gondolhatta úgy, hogy különösebb probléma nélkül át fog majd jutni a szerb–magyar határon. Ha ennyi ember gyűlik össze, aki a végletekig elcsigázott, csalódott és reményei a határzáron túli világhoz kötődnek, semmi váratlan nincsen abban, ha az általános frusztráció agresszióba csap át.
Meg se próbálta a rendőrség tájékoztatni az embereket?
Csak akkor próbált tolmácsokkal szót érteni a tömeggel, amikor a dobálás már elkezdődött. A tömeg egy része építési hulladékot, ágakat, köveket dobált a rendőrökre, meg mindent, ami a keze ügyébe került. Ekkor már esélye sem volt a tárgyalásos, békés rendezésnek.
Szándékosan hagyták volna elfajulni a helyzetet?
Nem találgatnék. Mindenesetre a beöltözött rendőrök először könnygázt, aztán paprikaspray-t használtak, és vízágyút is bevetettek. Fontos, ezeket a tömegoszlatási eszközöket úgy használták, hogy tudván tudták, a tömegben gyerekek és betegek is vannak. A Helsinki Bizottság az ombudsmannak is megírta, hogy nem lehetett volna így eljárni.
A kormány „veszélyes elemekről”, olykor egyenesen terroristákról beszél. De valójában kik voltak ott?
Amennyire rekonstruálni lehet, többségükben menekülők voltak. Többnyire Szíriából, Irakból, Afganisztánból érkezhettek. Az innen jövők nagyobbik részének még a magyar állam is ad valamiféle védelmet. Az eseményfolyamban volt egy szakasz, amikor viszonylagos nyugalmi állapot állt be. A kapu ki volt nyitva, és a tömeg azt hihette, mégiscsak átengedik Magyarországra. Akkor kezdték el skandálni: „Thank You Hungary!” meg „Freedom!” Ügyfeleim is, akik egyébként krónikus beteg emberek, akkor mentek közelebb a közvetlen határra. Az ott lévők el is kezdték szervezni, hogy két sorba osztják az embereket, egyikbe családosak és a betegek, a másikba a férfiak verődtek össze. Az általános bizakodó hangulatot az is erősítette, hogy a rendőrök szétnyíltak és el kezdtek hátrálni a határzártól. Amikor aztán a tömeg megindult, akkor léptek előre a Terror-elhárítási Központ (TEK) maszkos, a legtöbb esetben azonosítószámot nem viselő rendőrei. A fellépésük nyomán nagyon sokan megsérültek, csak újságíróból nyolcan szereztek dokumentáltan kisebb-nagyobb sérüléseket.
Mi történt a Helsinki Bizottság ügyfeleivel?
A többség vissza tudott futni, de többeket elfogtak. Nyilván, a betegeknek, mozgássérülteknek vagy öregeknek erre nagyobb volt az esélyük. Ilyenek az én három ügyfelem is. Egyikük, egy deréktól lebénult egyetemista fiatalember például kiesett a talicskából, amiben addig tolták. A másikat elsodorta a tömeg, elveszítette mankóit, és a menekülők megtaposták. A harmadik pedig egy fél szemére vak asszony, aki ma is igen nehezen mozog – neki sem volt esélye visszafutni.
De hát ők hogyan vehettek részt a zavargásban? Önmagában az, hogy ott voltak, már bűncselekmény?
A büntetőjog alapja az egyéni felelősség. A kollektív ítélkezésnek már az ötvenes években leáldozott a divatja. Csak azért, mert valaki ott volt, még nem ítélhető el más emberek bűne miatt. Itt most több embert azonosítottak a nyomozás során, akik dobálhattak vagy más módon vehettek részt a zavargásban. A többségük ellen azonban nem emeltek vádat, és végül csak 10 ember ellen folyik büntetőper. Illetve a 11. ellen egy elkülönített perben ítélkeznek ugyancsak Szegeden. Őt, a feltételezett egyik szervezőt terrorcselekménnyel vádolják. De az más ügy, amelyet közelebbről nem ismerek. Meggyőződésem, hogy ügyfeleim nem vettek részt a zavargásban. Arra pedig kellő alapjuk volt bizakodni, hogy belépések jogszerű. A tömeg éljenzése és a rendőrség visszavonulása sarkallta erre őket. A vádirat rendkívül leegyszerűsítő. A 10-ből csak egyetlen vádlott tevékenysége van valamelyest részletezve (ő nem az én ügyfelem), a többié nincsen. A három védencem csak fel van sorolva, mint aki a tömeggel együtt bejött az országba. Nulla információ van arról, mit is csináltak eközben. Egyetlen vallomás szólt arról, hogy a tolószékes fiatalember rugdosta volna a kerítést, de ezt a rendőr – látva, hogy ügyfelem deréktól le van bénulva – a tárgyaláson már nem tartotta fenn. Miért kéne bárkinek is 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztést kapnia azért, mert ott volt abban tömegben, amelyik más összetételben korábban megtámadta a rendőröket? Nem csináltak semmit, és jóhiszeműen léptek be Magyarországra.
Hogyan lettek ők a Helsinki bizottság ügyfelei?
A Helsinki Bizottság már a jogszabály-előkészítés idején támadta a határzár megsértésének büntetőjogi szankcionálását. Később is igyekeztünk ilyen ügyekbe védőként belépni, de nem volt könnyű. Kovács Tímea szegedi ügyvéd kollégánk hívta fel a figyelmet erre a három vádlottra, akik a többiek között is kivételesen rossz helyzetben vannak, és igazságtalannak érezzük, hogy büntetőeljárás folyik ellenük. Közülük az idősebb, krónikus cukorbeteg szíriai nő időközben védelmet kapott Magyarországon, oltalmazott lett. A másik két férfi, akinek menedékkérelmét a bevándorlási hivatal elfogadhatatlannak minősítette, mondván, Szerbia biztonságos, náluk a bíróság mégiscsak elrendelte, hogy le kell folytatni a menekültügyi eljárást. És az sem mindennapi, hogy őket, akik elvileg házi őrizetben vannak, lassan tíz hónapja tartják fogva a kiskunhalasi idegenrendészeti fogdán.
Ez meg hogyan lehetséges, hiszen a fogdában, börtönben végrehatott fogvatartás nyilván nem azonos a házi őrizettel?
Ez nem csak a józanésznek, de a jognak is ellentmond. Aki egyszer is látta már a kiskunhalasi rendőrségi objektumot, egy pillanatig sem gondolhatja komolyan, hogy az házi őrizetre alkalmas, de még csak hosszú idejű fogvatartásra sem. Árulkodó az is: a parancsnok többször elutasította, hogy a sajtó felkeresse őket az őrizet helyén. Első pillanattól kezdve kérjük, hogy helyezzék őket nyílt menekülttáborba, már csak azért is, mert fokról-fokra romlik az egészségi állapotuk, az emeletes épületben a tolókocsis fiatalember nem tud segítség nélkül közlekedni, a beteg asszony már a másik szemére is alig lát, nagyon gyenge, még a tárgyaláson is elájult (az első képen ez látható - a szerk.). Mindig elutasították kérelmünket. Ezért bizonyosan a strasbourgi bírósághoz fordulunk.
Mire számítasz, mi lesz az ítélet?
Nem árt az óvatosság, de ezek az emberek, a védenceink meggyőződésem szerint ártatlanok. Ennek belátásához elég lehet a büntetőjogi érvelés, amely a tévedésükre alapoz. De van egy kicsit bonyolultabb érvelés is, az pedig a genfi egyezmény a menedékkérők büntethetőségét kizáró passzusára alapul. Ők ugyan adott esetben szabálytalanul lépik át az államhatárt, de kérelmet nyújtanak be védelemért, így a menekülésüket lehetővé tevő normaszegésért nem büntethetők.
De ezt a cikket eddig nem vették figyelembe a szegedi bírók a határzáras ügyeknél. Most miért tennék?
A korábbi ügyekben (mintegy háromezerben) többnyire gyorsított eljárással folyta per. Ha olykor-olykor felkészültebb vagy lelkiismeretesebb védők indítványozták az eljárás felfüggesztését, mindig azt a bírói választ kapták, hogy a vádlottak a rendeletileg biztonságosnak deklarált Szerbiában is kérhettek volna védelmet, de nem tették, rájuk tehát nem érvényes a genfi egyezmény 31. cikke. Csakhogy védenceim esetében más a helyzet, mert egyiküket oltalmazottként ismerték el, míg a másik kettő esetében is kimondta a bíróság, hogy jogosultak menedékkérelmet benyújtani, és ezt meg is tették.
Zádori Zsolt
