Helsinki Figyelő

Az ácsi polgármester vélhetőleg roma származása miatti igazoltatása nettó rasszizmusnak tűnik, ami amúgy – Kovács Zoltán államtitkár minapi európai parlamenti felszólalása szerint – itthon általában csökkenő tendenciát mutat. Sokan csak legyintenek az egész esetre, nem értve, mi baja lehet az embernek azzal, hogy igazoltatják. Vajon ugyanezt gondolnák, ha két roma rendőr „levillogná” őket az útról és azt mondaná, hogy „Jó napot kívánok! Magyarigazoltatás. Láttuk, hogy maga magyar sofőr, szóval kérem a forgalmit, személyit”?

igazoltatas.jpg

Ha így sem lenne világos, mi a probléma az ilyen mondattal, akkor, aki nem antiszemita, az cserélje ki a mondatban a magyar/kisebbségi szót „zsidóra”, aki nem homofób, az „homoszexuálisra”, aki nem hímsoviniszta, az pedig „nőre”.

Bizonyított tény, hogy az etnikai profilalkotás jelensége létezik, azaz a rendőri intézkedések alá vont személyek kiválasztásában az etnikai hovatartozásuk meghatározó szerepet játszik. Erre utal a több tízezer igazoltatást elemző kutatás, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság és a magyar rendőrség folytatott közösen több éven át; ezt igazolják a Helsinki Bizottság által indított jogi eljárás eredményei, a Roma Sajtóközpont által feltárt esetek és a TASZ tapasztalatai is. A Helsinki Bizottság kutatása szerint, amelyhez az adatokat a rendőrség szolgáltatta, egy romának háromszor nagyobb esélye van arra, hogy igazoltassák, mint egy többséghez tartozó személynek, pedig éppenséggel ugyanannyi intézkedés követi a romákkal szembeni igazoltatásokat, mint a nem romákkal szembenieket. Sőt, a bűncselekmény gyanújára alapozott igazoltatások esetében szignifikánsan több lesz eredményes, ha az igazoltatott nem roma. Az etnikai profilalkotás létét mindezek ellenére kategorikusan tagadja az országos rendőrfőkapitány. Ha ez így volna, Magyarország lenne az egyetlen olyan ország, ahol nincs etnikai profilalkotás, ugyanis Amerikától a Dél-Afrikai Köztársaságon át Indián keresztül Japánig mindenhol kimutatták annak jelenlétét.

Olvassuk mi is a dühödt kommenteket, és bármily meglepő, ebben az országban élünk, így nem csak a kutatásokból tudjuk, hogy a romákat megkülönböztető gyakorlat a társadalom jelentős részének támogatását élvezi. Hiszen ha van „cigánybűnözés” – és erről sokan meg vannak győződve, jelentsen az bármit is –, akkor látszólag logikusnak tűnhet, hogy nagyobb kontroll alatt kell tartani a cigányságot. A jogi érv rendszerint lepereg mindenkiről: ugyan kit érdekel, hogy ez a diszkriminációnak azon formája, amelyet a nemzetközi és a hazai jog szabályai alapján sem lehet kimenteni, vagy másképpen: amelyre nincs semmilyen mentség. Mégpedig azért nincs, mert ha egy valamit nem tehet meg az európai ember 1945 óta, akkor az az, hogy nem a saját érdemei, hanem valamilyen veleszületett adottsága alapján ítéli meg a másik embert. És ha valakivel szemben azért intézkedünk, mert sötét a bőrszíne, akkor önkényes és erkölcsileg elfogadhatatlan különbséget teszünk ember és ember között, ha úgy tetszik: bűn követünk el.

Nyilvánvaló, hogy nem az igazoltatás a fő probléma, habár a bevezetőben hozott képzeletbeli példa talán segít érzékeltetni azt, hogy ez is súlyos kérdés. A nagyobb probléma azzal van, hogy az arányosan nagyobb kontroll arányosan több normasértést fog feltárni azonos normasértési arány mellett is. Vagyis ha tíz „A”és „B” csoportba tartozó emberből egy rendelkezik „X” tulajdonsággal, de „B” csoportban háromszor több embert vizsgálunk meg, hogy van-e neki „X” tulajdonsága, akkor értelemszerűen háromszor nagyobb eséllyel találunk „B” csoportban ilyen tulajdonságot. Ha évente végrehajtunk másfél millió próbát – ennyi kb. az éves igazoltatások száma –, akkor elég jelentős aránytalanságot tudunk produkálni. Akkor különösen, ha az „A” csoport esetén talált normasértést nem szankcionáljuk, míg a „B” esetében kiszabunk sok tízezer forintos bírságot. Mondjuk olyanokért, hogy valaki nem a zebrán ment át, eldobott egy zsebkendőt vagy nem volt csengője. Szelektív intézkedések torz statisztikai adatokat mutatnak.

Börtönmegfigyelőként találkoztam olyan emberekkel, akik szabálysértési elzárásukat töltötték ilyesfajta kissúlyú ügyek miatt. És számtalanszor hallgathattam végig azt is, hogy ne csodálkozzak azon, hogy a rendőrségen belül is van rasszizmus, és azt is, hogy ne általánosítsak, hiszen nem minden rendőr rasszista, sőt, az etnikai profilalkotásnak nem is feltétlenül rasszizmus az oka. Egyiket sem teszem. Semmi meglepő nincs abban, hogy negyvenezer fős testület leképezi azt a társadalmat, amelyben működik, és ha egy társadalomban vannak előítéletek, akkor azok nem állnak meg egyetlen intézmény bejáratánál sem. És természetesen olyan bolond sem vagyok, hogy olyat állítsak vagy csak sugalljak, hogy minden rendőrt vagy akár a rendőrök nagy részét cigányellenes előítéletek vezérelnék munkája során. Már csak azért sem, mert ebben az esetben magam is előítéletes lennék. Meg persze azért sem, mert immár több mint tíz éves jogvédői munkám során megismertem rengeteg rendőrt, akik minden magasztos máz nélkül elképesztően nehéz körülmények között és alacsony fizetésért végeznek remek munkát, és tudom, hogy semmi előítélet nincs bennük.

Ezzel együtt igaz az az állítás, hogy az etnikai előítéletek jelen vannak a rendőrségen belül, és az ácsi polgármester példája jól tükrözi, hogy mennyire megalázó tud lenni egy kisebbségi honfitársunk számára az, ha cigánysága miatt érik őt hátrányok. A többségi társadalom aligha róhatja fel a „tisztelet hiányát” egy kisebbségi közösségnek akkor, ha a többség így bánik a kisebbség azon tagjaival is, akik az égvilágon semmit nem követtek el, „csak” romának születtek. Különleges, azaz elfogadhatatlan morál ez, amikor valójában mindenki érzi, hogy a társadalmi méretű kárt nem a didergő szegények falopása okozza, és nem is a biciklicsengő hiánya, hanem a sokmilliárdos korrupció, amiért viszont, szemben az előzőekkel, szinte senki nem kerül börtönbe.

És ne jöjjön senki azzal, hogy a bűnt elkövető cigányt miért ne kéne büntetni. Mert nem erről szólt ez a poszt. Azokról a rendőrségi intézkedésekről szól ez az írás, amelyeket részben vagy egészben a roma hovatartozás miatt hajtanak végre olyan emberekkel szemben, akik a legtöbbször semmi törvénytelent nem követtek el, és azokról az aránytalan szankciókról, amelyeket velük szemben kiszabnak a szinte semmiért.

Tóth Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr247108329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillaso 2015.01.26. 08:41:40

"börtönmegfigyelőként" (pff...) azt is láthattad hogy a bűnözők 80%-a cigány. Egy belügyes dolgozó (nem megfigyelő).

PomberMaci 2015.01.26. 08:42:04

Komplett csúsztatás az egész cikk.

Egyrészt voltak/vannak magyarigazoltatások is, elég (volt) csak átgurulni Ausztriába. Ott persze a hibbant falvédők megmagyarázták, hogy azért, mert a magyarok sok disznóságot csináltak a labancokhoz képest.

Másrészt, előkerül a szokásos fajvédő mantra is: "...a sokmilliárdos korrupció, amiért viszont, szemben az előzőekkel, szinte senki nem kerül börtönbe."
A kettőnek mi köze egymáshoz?

De ha már korrupció, akkor helszinkis elvtársak nyugodtan utánajárhatnak annak a 120 milliárdnak, amit 2002-2008 közt adtak cigányügyekre szdsz-es kormányzati szintről és az egész pénz szőrén-szálán eltűnt, legalábbis pont a szegény sorú cigányok nem láttak belőle egy fillért sem. Gondolom a helszinkis elvtársak (is) viszont remek tanulmányokat írtak belőle...

DFK 2015.01.26. 08:46:17

Ahhoz mit szólnak a helsinkisek, hogy a bkv járatain a cigánytól nem kérik a jegyet, csak a magyartól. Szóval van magyarigazoltatás.

alprazolam 2015.01.26. 08:51:16

Ha már BKV. Üljön már fel a kedves cikkíró egy 4-6 villamosra, vagy X.ker.-i buszra, és hallgasson bele az ordítozásba, meg a mobilon kihangosítva hallgatott "zenékbe".

Bafana 2015.01.26. 08:55:13

Beszédes volt a polgármester, amikor azt mondta, hogy azért kell külön segííílyeket adni a rejtett erőforrásoknak, hogy a büntetéseket ki tudják fizetni. Ez azért nem semmi!!!

Sir Galahad 2015.01.26. 09:05:10

"Ha ez így volna, Magyarország lenne az egyetlen olyan ország, ahol nincs etnikai profilalkotás, ugyanis Amerikától a Dél-Afrikai Köztársaságon át Indián keresztül Japánig mindenhol kimutatták annak jelenlétét." Bocsánat, de ha ez az egész világon bevett gyakorlat, akkor minden bizonnyal megvan annak az oka, hogy alkalmazzák. Miért épp Magyarországon ne?

Ráérek 2015.01.26. 09:05:52

Ugyan már! Honnan látná egy rendőr (többtízméteres távolságból - mikor kezdi leinteni az autót), hogy milyen színű bent a vezető.....
Röhejes áljogvédő-feldemhedés!
Azért miért nem vizsgálják, hogy miért akarta kivonni magát az intézkedés alól az illető...? Tán valami vaj volt a fején?

Ráérek 2015.01.26. 09:07:14

@gorillaso: van erről statisztika is, egy déldunántúli településfejlesztési konferencia szakanyagában.... Csak az ábrát linkelem:
imgfrm.index.hu/imgfrm/8/5/0/3/BIG_0010708503.jpg

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:09:17

Nézd már meg hogy autózik a legtöbb cigány. Sőt sokuk milyen autóval. Lomtalanításkor pár napig ha nagyon nem muszáj eleve nem ülök autóba.

Itt is a liberális szakért. Miközben 1 évnyi autózással több tapasztalatot szerezne ebben a témában mint hat év egyetemmel.

A rendőr hallgasson csak akár az előítéletére is. Amúgy nem az ilyen liberális blogok a gond, hanem az, hogy azonnal akadt a rendőrségen egy lihegő főrendőr, aki elszámoltatja a rendőröket, miért is mertek cigányt igazoltatni.

Az a gond, hogy így sem merik őket igazoltatni, meg lehet nézni micsoda roncsok közlekednek lomtalanításkor és főleg hogyan, ez után még kevésbé merik.

Ha ez nem cigány lett volna, teljesen jogosan lefikázta volna az index és a bloggerei, hogy mi a faszt képzelsz, polgármestert nem lehet igazoltatni vagy mi?

presshelsinki 2015.01.26. 09:09:26

@Ráérek: Lakatos Béla esetében például úgy, hogy előbb megelőzték, megnézték maguknak a győri készenlétisek, aztán intették le.

Ráérek 2015.01.26. 09:13:12

"ha van „cigánybűnözés” ...... jelentsen az bármit is "

Javaslom a cikkíró fiatalúrnak, hogy olvasson utána... Tonhauser rendőr ezredes volt ennek a szakértője az átkosban....

Ha tetszik, ha nem, vannak specifikus bűnelkövetési módok, amik 99%-ban a cigányokra jellemzőek.
Ezt lehet tagadni, de attól a tények nem változnak.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:13:30

@PomberMaci: Igen, ezekben a libsikben nem csak az a baj, hogy rengeteg morális kárt okoztak a társadalomban, hanem az is, hogy iszonyatos pénzekért.

Ma egy cigány természetesnek tartja, hogy őt pozitívan különböztessék meg. Ne igazoltassák, neki és gyerekeinek a segély természetesen jár és effélék.

Ráérek 2015.01.26. 09:14:39

@presshelsinki: Jajj, persze.....

És ahhoz mit szólsz, hogy pár éve valamelyik megyében kikövetelték maguknak a cigányok, hogy ha rendőri intézkedés történik, akkor a helyszínre kell hívni a cigány önkormányzat képviselőjét.

Agyrém!

presshelsinki 2015.01.26. 09:15:09

@Sir Galahad: Sok dolgot mondhatunk, ami mindenütt létezik (családon belüli erőszak, rendőri brutalitás, korrupció, általában a bűnözés, közlekedési szabálysértés, meg nem értés, előítéletesség stb.), ám a széles körű elterjedtség mégsem ad felmentést.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:15:55

@presshelsinki: Egészséges előítélet. Sajnos a problémás esetek 90%-a cigány, a rendőr legértékesebb tevékenysége pedig a megelőzés.

A liberálisnak nem ekkor kell a történetbe belépnie, hanem jóval előbb. Amikor a cigánygyerek nem megy oviba. Azért, hogy menjen.

presshelsinki 2015.01.26. 09:16:16

@Ráérek: Ilyenről nem tudunk, és aligha hihető. Ez valóabn agyrém lenne.

Ráérek 2015.01.26. 09:16:23

@♔bаtyu♔: Ha lomtalanításkor megfelelően működne a magyar rendőrség, akkor a lomis autók 9/10 részét azonnal ki kéne vonni a forgalomból. De a PC-terror miatt nem mernek intézkedni.
És akkor még nem is beszéltünk az illegális közterületfoglalásról, a békés, böngészni kívánó lakosság megfélemlítéséről, stb. stb.

Ráérek 2015.01.26. 09:17:01

@presshelsinki: Pedig megtörtént! Ha lenne időm, elő is keresném....

presshelsinki 2015.01.26. 09:17:16

@Ráérek: Mégis milyen speciális elkövetési módok jellemzőek csakis a cigányokra?

szamaritánus 2015.01.26. 09:18:27

elmegy a posztoló a picsába.
friss hír: egy nap alatt meglett a nyugdíjast saját házában megölő állat: megleépő módon cigány volt.
a józsefvárosban egy egész családot vittek be, akik drogot árultak: mind cigány.

és még KURVA HOSSZAN lehetne sorolni. adjátok ki nekik lakásaitokat, majd meglátjátok, milyen jóravaló népség.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:19:11

@presshelsinki: "rendőri brutalitás"

Ehhez képest 2006.okt.23-án Kunczéék a többi libsivel jót röhögtek, hogy micsoda móka volt, amikor leesett azonosítójú rendőrök verik a népet.

Nem nagyon van jogalapotok arra, hogy ti adjatok tanácsot a társadalomnak. De gondolom, ezt különféle jelekből magad is észreveszed.

presshelsinki 2015.01.26. 09:19:16

@Ráérek: Az nagy gond, ha rendőr azért nem intézkedik, mert valami visszarettenti. Igen, sajnos, bizonyos esetekben valóban tapasztalható fész a rendőröknél, de aligha a jogvédőktől rettegnek.

presshelsinki 2015.01.26. 09:20:18

@szamaritánus: A posztoló nem állította, hogy a cigányok között nincsenek bűnözők.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:20:47

@szamaritánus: 60 éve mindegyik ilyen cigány. Kivétel nélkül. De azért a liberális azt mondja, nem a cigányokra jellemző.

Ráérek 2015.01.26. 09:20:59

Van Mo-on kb. 10-12 kisebbségi önkormányzat. Vajon miért csak a roma kisebbségi önkormányzattal kellett ilyen együttműködési megállapodást kötni? LOL

www.police.hu/sites/default/files/22_2011.pdf

Ráérek 2015.01.26. 09:22:59

@presshelsinki: öregezés (lsd. minapi csernelyi eset, de szinte minden héten akad 1-2), lopás-rablás után indokolatlan brutalitás, gyilkosság (párezer ft miatt...), idős asszonyok megerőszakolása, és még folytathatnám... Ezek 100%-ban rájuk jellemző bűnelkövetési módok.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:23:41

@presshelsinki: Nem a "jogvédőktől" rettegnek, hanem saját főnökeiktől. Azok rettegnek a "jogvédőktől", akik azonnal jelentik Brüsszelnek. Ez balkán, (sajnos rendesen a jogvédők miatt is), előbb váltják le a rendőrt, mintsem kimagyarázná magát. Ami ráadásul senkit nem is érdekel.

Az egész eredménye az amit látsz: A cigány nem kezel BKV jegyet, a cigány jogsi nélkül szakadt autóval is autózhat.

presshelsinki 2015.01.26. 09:23:57

@♔bаtyu♔: Ha ez teremt hozzá jogalapot, felvilágosítalak, hogy a 2006-os tömeges rendőri bántalmazások után nem csak nyilvánosan felszólaltunk a brutalitás ellen, de számos ügyfelünk volt a bántalmazottak között. Nem számított, hogy milyenek az áldozatok politikai nézetei.

presshelsinki 2015.01.26. 09:25:15

@Ráérek: Öregeket nem csak a cigányok fosztanak ki.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:26:41

@presshelsinki: De azt sem, hogy a bűnözők 90% cigány. Ami a valóság. Persze ekkor a posztot egész másképp kellett volna megírnia.

Ráérek 2015.01.26. 09:27:37

@presshelsinki: ja, 1%-ban magyarok (elcigányosodott white trash) is előfordulhat....

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:29:34

@presshelsinki: Na ne röhögtess. A jobbiknál, vagy a fidesznél dolgoztál? Csupán e két párt állított fel nyilvános és ingyenes jogsegélyt.

Te annak idején nem röhögtél Demszkyn, aki főpolgármesterként dudálj minden kátyúnál mozgalmat hirdetett?

igazi hős 2015.01.26. 09:30:41

Az a vicces, hogy aki egyetért a cigányokra irányuló "megkülönböztetett figyelemmel", az fel van hábrodva, hogy Szlovákiában simán kiveszik egy tíz autós konvojból a két magyar rendszámosat. Pedig csak pont olyanok, mint mi.

maintenator 2015.01.26. 09:31:10

a rendőrségnek ad-hoc igazoltatáshoz is joga van, nem csak azzal szemben, aki nyilvánvaló szabálytalanságot követ el. Az ácsi polgármester magát a közösség feletti kasztba képzeli, rá a másokra érvényes szabályok nyilván nem vonatkozhatnak. A cigánytempó itt is előtör, huzakodik az igazoltató rendőrökkel, ellenáll, erősítést kell hívni, ahelyett, h. a papírjai átadásával nem konvertálta volna ezt az egyszerű eljárást "eseménnyé". Gratulálok ácsiak, jól választottatok.....

2015.01.26. 09:33:31

Ha most ebből ügyet csinálunk, hogy itten cigányigazoltatás volt, akkor ezután mindig háborogni fognak a cigányok, ha valami olyan történik, ami nekik nem tetszik.
Hogy azért ért ki később a mentő, a hókotró, kapott egyest a gyerek, stb. mert cigány.
Nagyon-nagyon veszélyes precedens lenne

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:36:11

@presshelsinki: Igen, sajnos azért tartunk itt. Az egész tevékenységetekre jól jellemző, hogy bár rengeteg pénzt elköltöttetek, az égvilágon semmiféle hasznos jogvédő tevékenységet nem voltatok képesek kifejteni. Egy liberális, liberális politikusokhoz tapadó szervezet vagytok még akkor is, ha most az idők szavát látva megpróbáltok új gazdát keresni. Egy közpénzt herdáló, a társadalomba kapaszkodó hivatal, aki ostoba diagnózisokat hoz és megakadályozza az értelmes társadalmi kutatásokat.

Munkátok eredménye ma több tízezer írástudatlan ostoba cigány, akik azt azonban tudják, hogy ha kirabolok egy közértet, akkor hová kell telefonálnia. Az egész cigány alvilág nektek köszönheti, hogy virágzik, hiszen miért is végeznétek ezen a területen kutatásokat?

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:37:36

@igazi hős: Rendszeresen járok át Szlovákiába és még soha nem vettek ki. Sőt, soha nem is igazoltattak.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:38:47

@maintenator: Ja, én is erre gondoltam, hogy ezek az Ácsiak jól beválasztottak. Végül is a cigányok ott jól jártak, a büntetésüket kifizettetik az adófizetőkkel.

Ráérek 2015.01.26. 09:39:12

@Nűnű00: Már most is sokhelyütt ez a probléma! Azért nem veszik fel dolgozni, mert a munkaadó nyakán marad, akkor is, ha sz.rul dolgozik. Ugyanis nem lehet elbocsátani, mert azonnal jön az "azért, mert cigány vagyok" indoklás - és a munkaadóra szabadítja az egyenlőbánásmód hatóságot, meg a többi gittegyletet.
Hát inkább elővigyázatos a munkaadó, és magyart vesz fel.

nagyfeszültség 2015.01.26. 09:48:07

Én azt szólom ehhhez, hogy sokkal, de sokkal több igazoltatással és lényegesen keményebb fellépéssel kellene megfékezni a cigánybűnözést.

Tudományos libsizmus 2015.01.26. 09:49:26

Látott már valaki cigányt autót vezetni tanulni?

presshelsinki 2015.01.26. 09:50:18

@♔bаtyu♔: Nem. Tévedsz. A Helsinki Bizottság is ingyenes jogsegélyt nyújtott a rendőri bántalmazások és a jogelnnes fogvatartás sértettjeinek. Olyannyira, hogy Balog Zoltán (Fidesz) állami kitüntetésre javasolta Helsinki Bizottságot és a TASZ-t is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.01.26. 09:53:41

Öööö..."Cozma biztos cigányozott"....

presshelsinki 2015.01.26. 09:55:13

@♔bаtyu♔: Láthatóan keveset tudsz a Helsinki Bizottságról. Ehhez képest magabiztosan minősíted a jogvédő munkánkat. A Helsinki Bizottság alig kap állami támogatást. Évek óta gyakorlatilag semmit sem, noha közfeladatot látunk el. (Éppen most fut ki egy programunk pl. az Unió Európai Integrációs Alapjának a támogatásával - aminek a 15%-át fizeti a magyar állam.)

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.26. 09:55:28

A rendőrök a világ minden részén rasszisták, ez része a felvételinek.
- Ön rasszista? - kérdi a felvételi biztos.
- Nem kérem én nem teszek különbséget az emberek között ...
- Sajnálom akkor ön alkalmatlan. - feleli a biztos.
- de hát én mindenkivel szeretnék kibaszni, hogy megmutassam mennyire jobb vagyok mindenkinél, és megtoroljam a gyerekkori sérelmeimet amikor az erősebb gyerekek megvertek és kiközösítettek.
- Ééértem. - csillan fel a hivatalnok szeme. - Üdvözlöm az állományunkban, hadnagy úr.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 10:11:18

@presshelsinki: Nagyon károsnak tartom ezt a szervezetet. Már leírtam miért. Nem valódi, társadalomhoz kötődő jogvédő civil szervezet vagytok, hanem az SZDSZ árvává vált satellitje.

Az egy dolog, hogy pár hónapja már nyitnátok, pld. a blogotokon is megszüntettétek a cenzúrát. Olyanok vagytok mint a most megalakult kerekasztal, liberális pofátlansággal vindikáljátok magatoknak azt a jogot, hogy a társadalom pénzt, erőforrásokat költsön rátok, komolyan vegyen. Holott nem érdemeltétek ki, 20 év után sem kötődtök a társadalomhoz, a valódi civil szférához, holott többször annyi erőforrást zabáltatok fel az adófizetők pénzéből, mint azok együttvéve. Az égvilágon semmiféle segítséget nem kapott tőletek a társadalom, jelentőségetek annyi, hogy most is a felújított Batthyány aluljárót hat!!!! db. hajléktalan uralja, teremt balkáni állapotokat, lejmolja az áthaladó népet.

Örülök, hogy talajt vesztettek és ki kell bekkelnetek, amíg újra liberális kormány lesz és amíg az a kormány újból veletek fogja igazoltatni, hogy nála minden rendben van az emberi jogok területén.

presshelsinki 2015.01.26. 10:24:02

@♔bаtyu♔: Velünk nem igazolhatta, igazolhatja egyik kormány sem, hogy minden rendben van.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.01.26. 10:27:21

...azé me' cigany vagyok?!

ugye sosem hallották még ezt a blog írói....

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 10:35:24

"Zsidó vezetők – egy sor volt állam- és kormányfő támogatásával – azt javasolják, hogy egész Európai Unióban helyezzék törvényen kívül az antiszemitizmust, egyben büntethető lenne jó néhány más cselekmény is. Utóbbiba beletartozna a többi közt az önkényuralmi ideológia támogatása, a holokauszt és általában a tömeggyilkosság tagadása, az idegengyűlölet, illetve új kategóriaként etnikai, kulturális vagy vallási csoportok nyilvános megsértése. De ugyanide sorolnák a nők és a melegek jogait is. A párizsi merénylet nyomán a prágai holokauszt-emlékünnepségen ismertetett indítvány ugyanakkor korlátozná a szólásszabadságot, éspedig a tolerancia és a biztonsági érdekek alapján. Egyébiránt a tolerancia oktatása kötelező lenne az általános iskolától az egyetemig, továbbá a hadsereg és a rendőrség tagjai számára is, a közmédia pedig mindenütt köteles lenne az adásidő egy részét a türelem kultúrájának szentelni.

Az egyik előterjesztő, a te-avivi egyetem korábbi rektora megjegyezte, hogy Magyarországon, ahol hosszú története van a zsidóellenességnek, és ahol nacionalista, jobboldali kormány van hatalmon, kinevették az elképzelést. Hozzátette: az Orbán-kabient mindent elkövetne, hogy a javaslatból ne legyen semmi."

Izrael az egész világ.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.01.26. 10:40:59

@♔bаtyu♔: Azé cigány meg zsidó kérdésben tudtok,csak az a fideszbirkaságotok ne lenne!

Szelid sunmalac 2015.01.26. 10:41:47

"Olvassuk mi is a dühödt kommenteket, és bármily meglepő, ebben az országban élünk, így nem csak a kutatásokból tudjuk, hogy a romákat megkülönböztető gyakorlat a társadalom jelentős részének támogatását élvezi. " - Csak az elso husz kommentet olvastam. Tobbre nincs is szukseg.

oszt jónapot 2015.01.26. 10:48:07

@Szelid sunmalac: "Van maguknál rasszizmus? - Nincs, de igény az vóna rá."

Muad\\\'Dib 2015.01.26. 10:53:43

Mindkét irányból megy a mellébeszélés. Ugyanis a kérdés az kéne legyen, vannak e olyan specifikus bűnelkövetési modellek, ami alapján egy társadalmi csoportot (akkor is, ha a csoport 90%-a cigány, meg akkor is, ha 90%-a árja fehér) kiemelten megfigyelünk?
Mert aki azt állítja, hogy ez így mindenképpen rasszizmus, az vagy szándékosan hazudik, vagy nagyon hül*e. Az, hogy az amerikai olasz maffia lényegesen sokat vesztett erejéből többek között annak volt köszönhető, hogy az USA CÉLZOTTAN megfigyelt az olasz származású állampolgárait és bevándorlóit. Minden épelméjű ember számára nyilvánvaló, hogy nem rasszista szándék volt a mérvadó, hanem egyszerűen annak a felismerése, hogy van egy bűnelkövetési mód, ami egy adott társadalmi csoporthoz köthető. Ezt pedig kezelték, megoldották.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 10:57:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Takarodjál már ostoba, nem látod, hogy ez idézet?

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 11:01:22

@Szelid sunmalac: Értem, te nem különbözteted meg a romákat. Cigánytelep közelében élsz, hiszen az árak ott csak a fele, cigánytól vásárolsz zöldséget az aluljárókban hiszen szinte félár.

Csípem az ilyeneket akik rasszistáznak aztán első kérdésük lakásvásárláskor, hogy ugye nem lakik a szomszédban cigány.

Az az érdekes, hogy a cigánytelepek környékén, cigányos házakban valahogy egyetlen liberális sincs.

(Na jó, egy oda költözött, de miután 3 hónap alatt 3 szor rabolták ki, vásárolt egy vadászpuskát és kiírta, hogy használja is)

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 11:06:25

@Muad\\\'Dib: A rendőr pedig nyilván azért inti le a cigány autóvezetőt, mert a cigányokra jellemző, hogy se jogsi se műszaki és ennek megfelelő a sofőr közlekedési morálja és autója állapota is.

A rendőrnek teljesítenie kell, nyilván teljesít. Ezért nem a rendőr a hibás, a szabályok a cigányokra is vonatkoznak, az pedig hogy egy rendőr kit int le az a magánügye. Nagyon veszélyes, hogy ezt megkérdőjelezik.

Érdekes egyébként, hogy a liberális viszont nem áll ki amiért a Jobbik kiáll, a hatóságok végezzék a munkájukat. Gyermekvédelmisek, rendőrök, a polgármesteri hivatal.

Exploiter 2015.01.26. 11:16:14

A kérdés, hogy elkövettek-e szabálysértést a rendőrök? Vagy egyszerűen csak igazoltattak egy olyan embert, akiről úgy ítélték meg, hogy érdemes igazolni?
Baj-e az, hogy igazoltatnak úgy általában?

Nem kéne?
Hülye meg én vagyok, mi?

Sanyi 32 2015.01.26. 11:19:10

Lakatos Bélát mélyen megértem. Tanult, felelőségteljes, kíváló állampolgár. Gondolom nem először járt így, de most meghallotta a "háttérkommunikációt".
Tisztelem, hogy mert lépni, és kiált magáért, a cigányságért, s legfőképpen Magyarországért. Gyalázkodók pedig mindig lesznek. Remélem súlyos bűntetést kapnak a visszaforduló rendőrök, és a diszpécser hölgy is, aki cinkosa volt a brigádnak.
Szerencsére ha nem is sokan, de néhányan átlátják és megértik ennek az esetnek a jelentőségét.
Ítélet Magyarországon!

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 11:33:12

@FILTOL: Nahát ilyenek nyomán lesz.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.26. 12:11:19

@♔bаtyu♔: Lengyel rendszámú autóm van, rendszeresen megállítanak Szlovákiában. Mondjuk nem hőzöngök soha, betudom a két nép ősi barátságának.

A poszthoz: a legtöbb kárt az okozza, hogy a T. Jogvédők pont azt erősítik, hogy a cigányoknak mindent szabad, mert ami nekik nem megfelelő (igazoltatás, iskolai problémák, orvosi ellátás, tömegközlekedés) az ugye azért van, mert a magyarok őket megbélyegzik és elnyomják.

Traktoros lány 2015.01.26. 12:36:20

@Sanyi 32: Hú de szar, cinikus humorod van!

N. Barbie 2015.01.26. 12:39:37

De meglepo, egy magat nem igazoltathatonak kepzelo cigany, az egyik rendszeres ciganymosdato gittegylettel kez a kezben megint orszagos hirt csinal egy 0 hirerteku hulyesegbol.
Micsoda vilagra szolo borzalom kerem, a rendor bemondta, hogy kisebbsegit igazoltat. Gondolom meg volt ra az oka. Nem, nem a szellib okostojasok kedvenc dumaja, a rasszizmus. Ugyanis ertelmes emberek szamara a libsi rasszizmus csak siman utoitelet vagy tapasztalat. Aztan lehet itt ilyeneken 0-24-be rasszistazni meg nacizni, egyreszt a kutyat nem erdekli, masreszt netto idiotizmus.
Elolvasva par hozzaszolast, ismet, nem meglepo modon lathattam, hogy ezek a szervezetek mire "jok":
a ciganybunozok mosdatasa, az elobbi megnevezes neven valo rugozas, masreszt a napnal vilagosabb tartalmanak gorcsos tagadasa. Aztan mikor ellenpeldat ir valaki "magyarigazoltatasra", hat olyan kerem nem tortent mert mi nem hallottunk rola...
Talan elo kene jonni a belpesti kavezokbol vegre, elmenni sulyosan ciganyfertozott telepulesekre, na ott van a rideg valosag, nem a minden bokorba nacit kepzelo, szetszivott elmejukben...
Aztan ugye, ne is emlitsem az ilyen "jogvedo" csoportok masik kedvenc temajat, mint pl. a tulkoros, eroszakos es valljuk be, egyebkent nagyreszt hulye cigany gyerekek minden aron az ertelmesek koze jaratasa (mert hat a "paraszt" gyerek tanulashoz, nyugodt elethez valo joga mar nem szokta oket erdekelni). De estig sorolhatnam a hasonlo temakat, osszefoglalva a lenyeg: a devians, bunozo, viselkedni nem tudok gorcsos vedelme, a tobbsegi tarsadalom elleni uszitas es hazudozas.

Exploiter 2015.01.26. 12:44:08

@Sanyi 32:

Szerinted miért mondják be? Meg a központ miért igazolja vissza? Azért, mert statisztikát vezetnek, vagy ki van nekik adva, hágy cigányt kell vegzálni aznap?

Azért, hogy tudjon róla a központ, hogy ha gond van és megérkezik a család, akkor legyenek felkészülve arra, hogy egy kisbusznyi rendőrt kell küldeni. Ennyi a történet, bizonyára van okuk arra, hogy miért jelentik be külön, még az is megkockáztatva, hogy egy túlbuzgó gyökér meghallja és rájuk száll.

inebhedj - szerintem 2015.01.26. 12:50:47

Sajnos ez poszt sem válaszolta meg a tovább lépéshez szükséges egyik legfontosabb kérdést, egyáltalán miért vannak a cigányokkal szemben előítéletek?

Pedig ahhoz, hogy legyen értelme bugfixről beszélni, lokalizálni kéne a bug okait, sajnos a témában (kurrens apropója folytán) született nagy tömegű poszt minden jó szándékú igyekezete ellenére ezt a meghatározó kérdést szinte gondosan elfelejti boncolgatni.

átlátó 2015.01.26. 13:37:33

Ugyan eriggyé mán dikk...a tapasztalati úton kialakult tapasztalatok szerint cselekedtek a rendőrök. A nagyfejűnek annyit kellett volna mondania, hogy: tévedtetek srácok, én a kivételhez tartozok és további sok sikert a köz- és a magánéletben egyaránt.
A nagyfejűről éppen úgy gondolkodtak a rendőrök látszatra, mint arról, aki bemegy egy bankba síálarcban.
A nagyfejű elmondása szerint igen sok segélyt fizet ki cigányoknak azért, hogy a büntetéseiket ki tudják fizetni...mondom, hogy értem a logikádat nagyfejű cigány. Konzerválod a problémát és a rólatok kialakult sztereotípiákért pontosan ti tettétek a legtöbbet. A változás is a jogotokban áll.
Tehát először beszéljünk arról, hogyan alakult ki ez a mondás: "Cigányútra szaladt."

martineden 2015.01.26. 13:41:55

@Ráérek: ,,Ugyan már! Honnan látná egy rendőr (többtízméteres távolságból - mikor kezdi leinteni az autót), hogy milyen színű bent a vezető....."..pont errol van szo ,csokkent ertelmu baratom.A ket auto szembe ment egymassal ,igy a rendorok lattak ,hogy ki vezeti az autot, aztan megfordultak es villogoval utana mentek,hogy megallitsak.Kapis?

sas70 2015.01.26. 13:46:31

Én meg azt utálom baromira, ha a rendőrök csak úgy neki állnak igazoltatni! A múltkor szó szerint majdnem beszartam, erre megállít két rendőr 500m-re a házunktól, a tök üres utcán. Mondtam neki, hogy igyekezzen, mert mindjárt beszarok. Szerencsére vette a lapot, gyorsan megnézte a papírjaimat és mehettem, mert ha neki áll "izzó készletezni" akkor nagymosás lett volna. Nyilván az is más, ha valami szabálytalanságot csinálok vagy ha, keresnek valakit, de csak időtöltésből igazoltatni marhaság.

martineden 2015.01.26. 13:47:10

@Ráérek: ,,Ha lenne időm, elő is keresném...". szoval nem ersz ra?Akkor te hazudos vagy,ugye?

Reszelő Aladár 2015.01.26. 14:02:48

Igazoltatás alatt a közúti igazoltatást értjük? Mert akkor talán az adott gépjármű műszaki állapota is döntő lehet. Nyilván a rendőrnek nem kellene (???) mérlegelni, hogy ki állít le és kit nem. Persze kimondani ilyet, hogy a cigányok (rasszista vagyok?) autóinak állapota talán rosszabb mint a nem cigányoké... De hát a jogvédélem nem ilyen, a rendőrnek messziről tudni kellene kik ülnek benne, és csak az aktuális népszámlálás arányainak megfelelően megállítani bárkit.
Amúgy egy-egy kisebbséget mélyen legbelül nem kedvelni az milyen bűncselekmény?

2015.01.26. 14:03:22

Azon gondolkodom ennyi a troll vagy 99% tényleg nem érti miről van szó...

N. Barbie 2015.01.26. 14:32:43

Csotany, mi csak tudatlan parasztok vagyunk, nem ertjuk mirol van szo. Esetleg ha lennel olyan kedves megmagyarazni, halas lennek.
Ami nekem atjott, hogy egy cigany belefutott egy ellenorzesbe, mint barki mas, de mivel o am polgarmester, neki derogal, hogy csak ugy megallitsak minimum papai engedely nelkul, ezert szepen szaladt a "jogvedokhoz" es rohantak telesirni minden mediat a rasszista lazalmukkal.

N. Barbie 2015.01.26. 14:59:50

Az mit is jelent pontosan pl. ennel a cikknel? Vagy csak jol hangzik?

kacsa. 2015.01.26. 15:08:48

A rendőrség néha kampányszerű közúti ellenőrzéseket szokott tartani. Húsvét hétfőn általában bevallottan kiemelt figyelmet szoktak fordítani az ittas vezetőkre. Előítéleteik vannak vagy csak tapasztalat? Saját példa: húsvét hétfőn vezetek (megjegyzem: egyik családtagom feltűnően férfi ingében, mert fáztam), rendőr leint, szonda a kézbe készítve, majd behajol és meglátja, hogy egy nő vezet, a férfiak meg az anyós- illetve hátsó ülésen. Felméri a helyzetet (ha arra gondolt, hogy azért én vezetek, mert ők ittak, akkor jól gondolta), majd a szondát elteszi és kéri az irataimat. Ha férfi lettem volna, megszondáztat? Valószínűleg igen. Előítéletes volt? Szerintem igen. Helytállóak voltak az előítéletei? Abban az esetben igen.
Ezzel csak azt akartam példázni, hogy adott esetben lehetséges, hogy a rendőri hatékonyságot növelik az ilyen előítéletek, még akkor is, ha amúgy igazságtalannak tartom a dolgot. Akkor mondjuk én is berzenkednék, ha megállítana a rendőr kimondottan azzal, hogy biztos szabálytalankodtam, mert nő vagyok és a női vezetők szerinte bénák. Még akkor is, ha ezt az állítását sajnos nem tudnám helyben megcáfolni.

Ráérek 2015.01.26. 15:10:33

@presshelsinki: De brutális módon, megerőszakolva 90 éves néniket, megcsonkítva őket, CSAK CIGÁNYOK! Nézd meg Dopeman nagyszüleinek meggyilkolását.... Égő cigarettacsikkeket nyomtak el rajtuk - holott két 80 fölötti embert játszi könnyedséggel bezárhattak volna egy szobába. De nem! Mert a cigány brutális agresszióval támad - akkor is, ha nem szükséges... :(((

Ráérek 2015.01.26. 15:22:21

@martineden: És honnan tudod, hogy nem volt egy körözés a kezükben, ahol a személyleírás kísértetiesen hasonlított Lakatosra...??????

martineden 2015.01.26. 15:40:23

@Ráérek: Azt nem tudom,de azt irtad ,hogy nyilvan nem latta messzirol ,h ki vezeti az autot,ebben az esetben azt meg is latta ,h nyilvan korozott szemely,muhaha ,te tenyleg raersz { a szporollerra}

Ráérek 2015.01.26. 17:34:05

@martineden: Sajnálom, ha nem voltál képes felfogni, hogy KÉT (= 2) esetre vonatkozott a két megállapítás.
Az egyik a távolból feléjük közeledő autó esetén történő igazoltatásra, a másik (a körözéses) pedig arra, amit utólag írt valaki, hogy utánaeredtek, és mellette elhaladva látták a pofázmányát.

shabranigdo 2015.01.26. 22:53:22

@inebhedj - szerintem: Miért van nem létező kisebbséggel (pirézek) szemben előítélet?

Yad 2015.01.27. 14:09:17

Nem mondhatnám - a kommentekből ítélve - hogy senki nem olvasta, akinek el kellene, és akinek tanulnia kellene belőle.
De könyörgöm: jelentkezzen már valaki, aki megértette, miről szól ez a cikk!
Teljesen kivesztek ebből az országból az értelmes emberek???? :(

Yad 2015.01.27. 14:12:40

@szamaritánus: Nem rühelled a nevedet? :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.01.27. 15:40:06

@♔bаtyu♔: Éppen dícsértelek most te paraszt,de te még azt sem veszed észre!
Ennyi eszed van.

shabranigdo 2015.02.19. 12:52:52

@inebhedj - szerintem: A Tárki közvélemény kutatása szerint van
süti beállítások módosítása