Több óriáscég is megértette, miért veszélyes Bayer Zsolt sötét eszméinek akár csak közvetett támogatása is. Ők kijelentették, ezentúl nem hirdetnek a Magyar Hírlapban. Másoknak ez nehezebben megy, vagy csak az egyértelmű fogalmazás esik nehezükre.
A Bayer Zsolt uszító cikke elleni hirdetési bojkottban bő egy hónap alatt legalább öt hirdetőjét veszítette el a Magyar Hírlap. A CIB Bank, az Erste, a FedEx, a GDF Suez és az IKEA is úgy döntött – és ezt egyértelművé tette –, addig nem reklámozza magát a lapban és portálján, amíg a szerkesztőség el nem ítéli főmunkatársa cigányozó írását, valamint a Magyar Hírlap fel nem hagy rasszista, homofób és antiszemita nézetek közlésével. Ez tiszta beszéd. Rajtuk kívül más hirdetők is így-úgy jelezték, szakítanak az újsággal. Legalábbis válaszaiknak lehet ilyesféle „olvasata” is.
A felhívást jegyző 24 civil szervezet akciója – ha nem is totális, de legalább relatív – sikert aratott. Ugyan az adófizetők pénzét költő magyar állami cégeket egyelőre nem sikerült rávenni, hogy vegyék komolyan a saját „társadalmi felelősségvállalásukhoz” (CSR) kapcsolódó felajánlásaikat, ám öt multinacionális társaság példát mutatott abból, mi is lenne valójában a vállalatok etikus viselkedése. Nem köntörfalaztak, nem kerteltek, nem beszéltek mellé, hanem érthetően és határozottan megfogalmazták, nem kívánnak élni a Magyar Hírlap kínálta hirdetési lehetőséggel – és közvetve sem kívánnak támogatni uszító tartalmakat. Ez utóbbi biztosan a többi cégre is igaz, de valami miatt nem került be a válaszleveleikbe. Talán mert sok helyen még nem jutottak el a nyilvánvaló összefüggésig: ha nem ügyelnek eléggé, hogy hol jelennek meg, és szolgáltatásukat, terméküket rasszista környezetben kínálják, maguk is a rasszizmus támogatójává válnak.
A piac szereplői profitra hajtanak, üzlet-, ezen belül hirdetési politikájukat is nyilvánvalóan ez határozza meg. Ha valamitől hasznot remélnek, arra szívesebben ráállnak, mint amiről azt tartják, csökkentheti hasznukat. A nyugati világban megtanulták már, hogy a kisebbségi vásárlók és ügyfelek fontos közönség, amit kifizetődő megtartani. (Igaz, a tanulási folyamatot felgyorsította például néhány sikeres meleg- vagy afroamerikai bojkott is.) Márpedig a nagy cégeknél a legnagyobb piaci értéket képviselő brandnek, márkának kimondottan sokat árt, ha egy vállalat csak fejőstehénnek tekinti vásárlóit, de egyébként tesz rájuk vagy egyenesen megveti őket. A kisebbségi közönséggel szembeni érzéketlen viselkedés hatása átsugárzik az ügyfelek más csoportjaira, a fogyasztóvédelemnek és az emberi jogok védelmének egyre szorosabb szövetségét a piacnak is érdemes tudomásul venni.
A mostani bojkott az mutatja, nálunk is elindult valami. Lehet mondani, hogy megkésve, bizonytalanul, ellentmondásosan, de miért éppen ez ne lenne megkésett, bizonytalan és ellentmondásos. Az igazat megvallva, a bojkottot kezdeményező civil szervezetek ennél rosszabb eredményre számítottak. Az akciót ugyanis annak a személynek a gyűlöletcikke váltotta ki, aki mögött nem csak szerkesztősége, hanem maga a kormánypárt is feltakart, sőt azzal vádolta meg az írás ellen tiltakozókat, hogy fellépésükkel a bűnözést támogatják. Ebben a helyzetben (és a közállapotok általános állapotát tekintve) igenis civil kurázsi kell ahhoz – hisz valódi tétje lehet a kiállásnak –, hogy egy-egy cég félreérthetetlenül kimondja: egyrészt, Bayer cikke uszító, ami elfogadhatatlan, másrészt, szerkesztősége is kiállt mellette, ami még inkább vállalhatatlan – így ebben a helyzetben nem kívánnak többet a Magyar Hírlapban hirdetni.
Nincsen egyszerű válasz arra, hogy a „magyar alapítású” cégek mindegyike miért választotta a látszólag kényelmesebb megoldást, miért játszotta az értetlent, miért kente a felelősséget médiavásárló cégére, vagy miért nem válaszolt egyáltalán a felhívásra. A hímező-hámozó levelek után olykor jöttek a telefonok arról, hogyan is kéne érteni „valójában” a válaszokat, mit is kéne kiolvasni a sorok közül. Úgy látszik, reklámüzeneteik közérthetőségére kínosan ügyelő cégek ebben az esetben igyekeztek álláspontjukat ködbe burkolni. Csakhogy most a ködösítés egyértelműen rossz üzenet.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója például megejtően ír cége szponzorációs tevékenységéről és általában a rasszizmus romboló hatásáról. Viszont nem fogalmaz egyértelműen a konkrét cikkről és annak hatásáról hirdetési politikájukra. Ehelyett azon sajnálkozik, hogy „ugyanakkor sem a múltban, sem a jövőben nem tudjuk előzetesen biztosítani, hogy hirdetéseink olyan szerkesztőségi környezetben jelenjenek meg, amelyek tartalmával egyetértünk”. Mintha bizony a civilek erre kérték volna. A hirdető előzetesen természetesen nem mehet biztosra, legjobb esetben is csak valószínűségekkel kalkulálhat, de ebben a konkrét ügyben már nem kell sötétben tapogatóznia. Bayer és lapja egyértelműen és sorozatosan kimutatta foga fehérjét. Csak az nem látja, aki szemérmesen félrenéz. A hirdetőnek nem a már megjelentetett reklámjait kell „visszaszívnia”, hanem arról kell döntenie, hogy újabbak ne jelenhessenek meg, mert az ezek után a Magyar Hírlapban közölteket már szégyellnie kell.
Surányi György, a CIB Bank elnöke és Fabrizio Centrone, a cég vezérigazgatója jobban megértette a civilek kérését, válaszuk világos és egyértelmű. Ők sajnálattal tapasztalják, hogy egyesek az emberi jogokkal össze nem egyeztethető eszmék propagálására használják a médiumokat. Ilyen szelleműnek tekintik Bayer írását is, ezért a cég vezetőiként „egyhangúan” elhatárolódnak a Magyar Hírlaptól és más médiumoktól, ahol gyűlöletkeltésre alkalmas írás jelenik meg. A CIB Csoport mindaddig tartózkodni fog a Magyar Hírlapban és annak portálján való hirdetéstől, „amíg a szerkesztőség a leghatározottabban el nem ítéli Bayer Zsolt írását, és nem biztosítja mindkét kiadvány gyűlöletkeltésre alkalmas írásoktól való mentességét”.
Amikor megfogalmaztuk bojkottra felhívó levelünket, ilyen válaszokban reménykedtünk. És ötöt kaptunk is. Köszönjük.
Zádori Zsolt
